A való életben a fénysebesség miatt információátvitelre fejlesztjük a fényt.
Ahogy általában hangot használunk a kommunikációhoz, ha valaki beszélni akar, akkor a hangszerv szövetének támogatására van szüksége.Például a torkunk az egyik legfontosabb hangszerv, és természetesen a torkunkban lévő hangszálszövet a legfontosabb.
Hasonlóképpen, ha fényt akarunk használni a beszédünkhöz, szükségünk van egy világító szervre is.A fénymodul olyan, mint egy torok, és egy világító eszköz a hangszálszövethez, az úgynevezett tosához hasonlítható.
Természetesen a kommunikáció interaktív folyamat, így a beszéd mellett nem elég, hanem szükséges is tudni hallgatni.Az emberi testben van fülünk, amely segít hallgatni.Hasonlóan az optikai kommunikációban is vannak fényt fogadó moduljaink.A fényt fogadni képes eszközök a fül belsejében található timpanonnak felelnek meg, amit rosának nevezünk.Egy olyan eszközt, amely beszélni és hallgatni is tud, bosának nevezzük.
A való életben azonban az, hogy mi, egyének milyen hangokat tudunk kiadni, alapvetően a születés után vagy a hangváltási időszak után határozzák meg.Általában A nem tudja kiadni B hangját, B pedig nem nagyon tudja kiadni A hangját. Ugyanez igaz az optikai modulokra is.Egyetlen üzemmód esetén az A modul nem tudja kibocsátani a B modul hullámhosszát. Ugyanez igaz a vételre is.Egyetlen üzemmód esetén az optikai modul nem tud megkülönböztetni.Meg kell mondania neki, hogy ki beszél (a fény hullámhosszának megfelelő modul segítségével), mielőtt megkapja az információt.
„Egy ilyen hülye modul a gyakorlati igényeket nem tudja kielégíteni, ezért ezt egy könnyen ki- és beköthető optikai modullal tudjuk kompenzálni.Ezen a ponton az optikai modul egy hangtranszformátornak felel meg, és bármilyen hangot (mely hullámhosszon) kiadhat, amit csak akar.